Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Archive for the ‘idézetek’ Category

Már régóta készülök írni egy ilyen postot, de most végre itt van. Az igen megkopott emlékeim közül sikerült összegyűjtenem pár mesét, amit ált. sulis fejjel  néztünk. Délutánonként szinte mindenki a tévé előtt ült és várta az átváltozó magic görlöket vagyis a Sailor Moon-t XD, vagy a fiúk kedvencét, a Dragon Ball-t. A bejegyzés humoros oldala pedig abból adódik, hogy mennyi maradt meg egy-egy kedvencből, jó évtizednyi távlatból.  😆
Milyen jók is voltak azok a vasárnap délutánok, mikor az ágyon ülve, uzsonnával a tányéron néztük a meséket. Vagy milyen rulz volt szombat hajnalban felkelni egy-egy Gumimaci részért.. 😀

(Megjegyezném, hogy a régi magyar ill. történelmi filmeket, regény adaptációkat, rajzfilmeket még mindig a magyar filmtörténet csúcsának tekintem. A maiakkal egy lapon se lehet említeni. A modern meséket – ha egyáltalán meséknek lehet nevezni ezeket a borzadalmakat -, meg pláne. Viszont nem kéne az animéket ócsárolni úgy, hogy halvány milka gőzünk sincs róluk. Irritáló, mikor egy darab megnézése után általánosítunk, hogy mennyire borzalmas ez a műfaj. Gondolok itt a Pokémonra.. Pedig az amcsi rajzfilmek között is van olyan, ami enyhén szólva retardált. Őszintén szólva, azoknak a meséknek a nagyrésze, ami mostanában megy a Minimaxon, vagy hasonszőrű társain… kiábrándítóak.. Én nem engedném, hogy bármelyik gyerek is nézze azokat az undorítóan megrajzolt alakokat..semmi arcmimikával..nulla jellemmel.. még kevesebb tartalommal.. Most komolyan, mi abban az értelem, mikor beszélő gőzmozdonyok suhannak a tájon..?? Az animékről még annyit, ha valaki értelmeset akar nézni, az úgyse a tévében nézi.. Mert, amiket ott adnak..az nem néznivaló.. :S)

Akkor következzék a lista:  😀

  1. Az erdő kapitánya – Egy nagyon jó kis magyar mese ’88-ból. Dargay-alkotás. Nagy hangsúlyt fektet a környezetvédelem fontosságára. Ezt nem is példázza jobban, mint hogy aktuális problémát vet fel. A Kerek-erdő lakói igyekeznek megvédeni az otthonukat a gonosz macskától, akinek az a terve, hogy eladja az erdőt fakitermelésre a hódoknak.  Leginkább a kutyára emlékszem, meg a kis titkosrendőr-bolhára, Góliátra.. 😆
    Ez is az a mese, aminek felnőtt fejjel is van mondanivalója. Sőt! Több, mint mikor gyerekként nézzük. Gondolok itt a sok beszélő névre, rejtett utalásra, a társadalom és a bürokrácia burkolt kigúnyolására, emberi tulajdonságok bemutatására (sokszor sarkítva). Tényleg egészen más szemmel nézem már a Dr. Bubót is. XD

    (tovább…)

Reklámok

Read Full Post »

Tanulságos példáját mutatja a Szűcs Marcsa ballada, amelyről azt is tudjuk, ki szerezte. A vers maga eredeti fogalmazásban így szól:

(tovább…)

Read Full Post »

A Mátra

mátra

“Állani némán mint a Mátra,
Nem nézni előre se hátra.
Nem erőlködni befelé sem,
Csak bámulni a létezésen,
És köszönteni mindent szépen,
Minden valók testvéreképpen.”

/Sík Sándor/

A Mátra, kis országunk legszebb hegyvidéke. Ezer arcát mutatja itt a táj, frissen ropogó hó télen, tavaszi olvadáskor megduzzadt patakok, nyári hőség ellen hívogató hűs tölgyesek, színpompás őszi kavalkád a domboldalakon. Viráglepte rétek, turistautakon felbukkanó őzek, gombák az erdők mélyén, a természet megannyi szépsége. Múltat idéző kis hegyi templomok, máig őrzött szlovák hagyományok, jellegzetes csúcsok és bércek, jellemzik e vidéket. A Mátra hazánk leglátogatottabb hegysége, amelyet elhelyezkedése, magassága, kiépítettsége és természeti szépségei tettek közkedveltté…

(tovább…)

Read Full Post »

“A jó barát olyan valaki, akivel együtt semmi különöset nem tesz az ember, aztán rájön, hogy a “semmi különös” nagyon is különös. A jó barát mindent elmesél magáról neked. A jó barát olyan valaki, aki tényleg örül, ha győztél, és megdolgoztál a sikerért. Olyan valaki, aki előtt nem kell védekezned, és nem kell jó benyomást tenned rá. A jó barát ennek a sok csodálatos valakinek a megkapó egyvelege, akivel közös emlékeid lesznek majd, akinek adsz, és akitől kapsz – ő a “most és mindörökké jó barát.”

(ismeretlen)

(tovább…)

Read Full Post »

Egy gondolat…

“Sötétben állunk néha, magunk se tudva, hogy kerültünk belé.
Csak meresztgetjük a szemünket, csak
tapogatózunk, bizonytalankodunk.
És a szívünk hüledez.
-Merre?
S véljük, hogy semerre.
Csak tapogatózunk. Lépünk. Meg-megállunk vakul.
Fejünk felett talán kőszikla csügg? Lábunk előtt
talán farkasverem vagy szakadék tátong? Talán
kígyóra lépünk? Szívünk remeg, mint a nyárfalevél.
-Istenem!…
De mennünk kell, hogy kijussunk valamerre. Hát lépünk,
bizonytalankodunk tovább és tovább. Az irány-
talanságban. Vakon. Dermedezve. Szemünket olykor
könny önti el. Szívünket olykor elszorítja az aggodalom.
Aléldozunk.
-Hová jutok?!
S nem érezzük a sötétségben, a bizonytalanságban,
a veszedelmek között, a Halál el-ne-csússz ösvényén,
nem érezzük, hogy egy láthatatlan jóságos kéz
van a kezünkön.
Vezet.”

/Gárdonyi Géza: Ida regénye r./

Read Full Post »

“Egy idő után megtanulod a finom különbségtételt a kézfogás, és az önfeláldozás között… És megtanulod, hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel, és a társaság a biztonsággal… És kezded megérteni, hogy a csók nem pecsét, és a bók nem esküszó… És hozzászoksz, hogy emelt fővel és nyitott szemmel fogadd a vereséget: a felnőtt méltóságával, nem pedig a gyermek kétségbeesésével… És belejössz, hogy minden tervedet a mára alapozd, mert a holnap talaja túl ingatag ehhez… …egy idő után kitapasztalod, hogy még a napsugár is éget, ha túl sokáig ér… Műveld hát saját kertecskédet, magad ékesítsd fel lelkedet, ne mástól várd, hogy virágot hozzon neked… És megtanulod, hogy valóban sokat kibírsz… hogy valóban erős vagy… és valóban értékes.”

kez

Read Full Post »

Tél…

levél
“Tengerszem hártyás jegén táncolsz, hóval borított jegenyefenyők alatt. A hó szinte izzik körös-körülötted, gyöngéd kékre halványítva az éjjel feketéjét, a telihold elmosódik a párában, és mintha higanyezüstöt verítékezne, szellemképesek a csillagok, s oly közel hajol az ég a földhöz, hogy már-már összeölelkezik vele. Rideg gyönyörűség, téli mese. Az életed. Táncolsz, félszegen, attól tartva, hogy beroppan alattad a vékony jég, táncolsz, részegülten, már nem törődve a jeges mélységgel, s egyszer csak felemelkedsz. Felujjongsz, hiszen szárnyalsz, ám ekkor elbotlasz, kékre-zöldre ütöd magad, de felkelsz, és kezded elölről, és folytatod, amikor megroppan a jég, és térdig merülsz a vízbe, kibotorkálsz és táncolsz, mígnem merevre fagynak a csontjaid, táncolsz lassulón, hanyatlón, s ha kibírod, felébred a Nap és megmelenget.”

/Vavyan Fable/

Read Full Post »

Older Posts »